Az őskorban, Mózesét kivéve, nem találkozunk olyan intézkedéssel, amely a vakok sorsát enyhítette volna. Mózes harmadik könyvében, a 21:18. igeszakasz szerint Áron nemzetségében nem végezhet papi szolgálatot az, aki fogyatékos (például vak, sánta stb.). Tudjuk, hogy ez a tilalom azért adatott, mert az áldozati rendszer Jézus bűntelen életére mutatott előre, mint előkép. Ha nem is lehettek papok az ilyen fogyatékkal élt emberek, de a 22. vers szerint megehették a szent kenyerek asztaláról megmaradt kenyeret. Tehát gondoskodtak az eltartásukról. A mózesi törvénykezésben szerepelt, hogy a vakot nem szabad elgáncsolni, és nem szabad félrevezetni az úton (3Móz 19:14; 5Móz 27:18).
Az ókorban a vakok teljes elutasításával találkozunk. „A vaknak egész életén át éreznie kell, hogy közte és embertársai között ledönthetetlen válaszfal van, amit az előítélet, a saját gyámoltalansága és az emberek iránti, gyakran nem alaptalan bizalmatlansága tetemesen megnövel. Életének legnagyobb része tengés, egy neme a folytonos szenvedő állapotnak, a jövőre nézve tetszhalott reménnyel, és aggódó bizonytalansággal a jelenre nézve.” Ezt a jellemzést egy 1870-ben írt könyvben olvashatjuk, amelynek nagy része ma is igaz. Az ókorban, Jézus idejében is, szinte a 20. századig a vak emberek pénzszerzési lehetősége csak a koldulás volt. Magyar példabeszéd is ezt támasztja alá. „Szemesnek álla világ, vaknak az alamizsna.”
Spártában (és több keleti országban is) nemcsak a vak, hanem más, hibás testalkatú gyermekek sorsa a Taigetoszról való ledobás volt.
Ciceró volt tanítójáról, a sztoikus Diodotról olvashatjuk, hogy bár vak volt, a legbonyolultabb mértani alakokat is képes volt leírni. Homérosz vak költő és Ossian kelta bárd munkásságáról is olvashatunk, majd az alexandriai Didymusról, szent Jeromos nagy nevű tanítójáról. Ők általában nem született vakok, hanem felnőtt- vagy előrehaladott korukban vakultak meg.
Jézus sok vakot, beteget meggyógyított. Az Ő példamutatása hatására a középkorban a vakok a felebaráti szeretet, részvét alanyai lettek.
IX. Szent Lajos, Franciaország királya a keresztes hadjáratokban is részt vett. 1260-ban létrehozott egy alapítványt, ami 300 olyan lovagot segített, akik elvesztették a szemük világát. Ezeket az embereket életük végéig ápolták ebből az alapítványból. A király halála után a vakon született gyerekeket, illetve később megvakult szegény embereket ápoltak az alapítvány jövedelméből.
A 14-15. században menhelyek létesültek vakok számára, ahol az indíték a részvét mellett a sajnálat volt. A tanítás, a hasznos munkával való foglalkoztatás lehetősége csak az 1800-as években vetődött fel.
A vakokat, úgy, mint az ókorban a rabszolgákat, emberek mulattatására használták. Franciaországból egy 1425. évi feljegyzés számol be egy népi mulatságról, miszerint páncélba öltöztetett négy vak közé egy disznót eresztettek be, hogy azt hatalmas bunkóval a legügyesebb agyon verje. Az ütlegekből egymásnak is kijutott, amin a nézőközönség hangosan derült.
Szophoklész Antigonéjában a vak embert, Teireszioszt a jövőbe látás mesterének tartották. Ugyanis az is előfordult, hogy a látássérülést összekapcsolták valami különös, természetfeletti képességgel. Hasonló ez ahhoz az elképzeléshez, mint amikor a hat ujjal született gyermeket táltosnak, természetfeletti erő birtokosának tekintették.
Később is születtek irodalmi művek vak szerzők tollából, például John Milton Elveszett Paradicsom és Visszanyert Paradicsom című művét teljesen vakon írta. Ekkor keletkezett „A vak szonettje” című verse is, amelyben éppen az állapota felett töpreng, és talál megnyugvást abban, hogy Istennek vakként is ugyanolyan értékes szolgálatot végezhet, mint korábban, még ha most nem is látja tisztán, hogy miként lehetséges ez.

Fordította: Tóth Árpád

H. G. Wells A vakok országa című művében a völgyben élő vakok közé egy látó keveredik, akinek ki akarják szúrni a szemét, hogy - úgymond - ő is „normális” legyen. Whorton Búcsú a szerelemtől című műve is a vaksággal kapcsolatos. A néhány éve megjelent film, a Vak vagányok a vakok iskolájában játszódik.
A felvilágosodás korában Diderot értekezést írt a vakokról. Sok jó gondolata mellett azt is állította, hogy azok számára nincs Isten, akik a Napot nem láthatják. Ez téves állítás, hiszen ha a szemükkel nem is, a lelkükkel annál inkább képesek Isten jelenlétét érzékelni. Sokszor tisztábban látnak, mint látó társaik.
John Locke, aki a nevelés terén ért el eredményt, szintén írt egy vakon született emberről, akin sikeres műtétet hajtottak végre. De a vakok képzésének lehetőségére ő sem gondolt.
1784-ben Haüy Bálint Párizsban egy 12 éves vak leány kiemelkedő zongorajátékára lett figyelmes, akit egy vak férfi tanított meg zongorázni. Szomorú élménye is volt, egy mulatóban nyolc-tíz gyermekből álló „zenekarra” bukkant, ahol felfordított kottákból fülsiketítő módon „zenéltek”, a hahotázó közönség mulattatására.
Ezek az esetek jól mutatják, bár voltak a vak embereknek kimagasló képességeik, a legtöbbször nem ez került előtérbe, hanem inkább a kihasználásuk, az elhagyatottságuk.
Ma valamivel jobb a vakok helyzete. A taníttatásuk megoldott. Louis Braille vak tanár megalkotta a Braille-ábécét, amit ma is használnak (előzőleg is próbálkoztak domborodó betűk alkalmazásával, de az övé vált be a legjobban). Helen Keller vak és süketnéma írónő megtanult beszélni, hogy előadásokat tarthasson a vakok megsegítésére. Anyagi javait is erre a célra fordította. Ma is akad, aki a vakságát koldulásra használja, de nem ez az általános.
Nagyobb probléma a vakok lélektani állapota. Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus és pedagógus „börtönszerű frusztrációnak” jellemzi ezt a lelki állapotot, feszültséggel teli helyzetet. A vakság beszűkíti a mozgásteret, ezért sok cél megvalósíthatatlan marad. Ennek következménye az agresszió, apátia vagy a személyiségtől függően az alkalmazkodás a körülményekhez. Jézus korához képest jobb a vakok helyzete. Az viszont azonos, hogy megtalálják-e az örök élethez vezető utat. Ebben segített nekik Jézus a csodás gyógyítással. A szemük megnyílása a lelkük megnyílásához is vezetett, a lelki dolgokban. Ma ugyanerre van szükségük. Az ehhez való segítés a mi feladatunk is.