A lefelé vezetÅ‘ úton elengedtük a négylábú vezetÅ‘ket és ketten-ketten egymásba karolva, beszélgetve mentünk a lejtÅ‘s úton Pilisszentlászlóig. Ekkor tudtam meg, hogy fiatal társnÅ‘m elÅ‘ször vesz részt igazi kiránduláson. Az ösvény pedig gyakran sziklás, máshol gyökerekkel hálózott vagy kicsit mocsaras volt. Ezek nehézséget jelentettek ugyan ifjú társnÅ‘mnek, de a tavaszi illatok, a kristálytiszta levegÅ‘, az új kihÃvások boldoggá tették. A kutyák is kifejezetten élvezték a szabad hancúrozást a fák között, igazi barátságot kötöttek.
A faluba érve megpihentünk egy szép téren. Vidáman falatoztunk, és elhatároztuk, hogy gyalog folytatjuk utunkat. A térkép egy szudokvölgyet jelzett, ahol túravezetÅ‘nk sokszor járt gyermekkorában, amely szép kalandot sejtetett. A szurdokvölgy patakja a faluból indult és már a kezdetén próbák elé állÃtott minket. Négyszer kellett átkelnünk a csúszós köveken, ahol a nemlátóknak igen csak ránk, illetve a szóbeli eligazÃtásunkra és a kinyújtott kezünkre kellett támaszkodniuk. De a rájuk váró próba csak most következett!
A szurdok látóknak csodálatos: teli kisebb-nagyobb vÃzesésekkel, vadregényes sziklákkal, az ösvényt csaknem elzáró vastag törzsű fákkal, patakon átÃvelÅ‘ kicsiny fahidakkal. Mindezt úgy megtenni, hogy nem látunk! Ráadásul a már sok túrát megtett vak fiatalember azt javasolta, hogy bÃzzák magukat teljesen kutyáik vezetésére! SegÃtsék át Å‘ket négylábú társaik a veszélyes ösvényeken, ahol néha csak a hajszál választ el a meredeken aláhulló patakparttól, ahol veszélyt jelentenek a kiálló ágak, gallyak, és sziklák! Nekem gyakran összeszorult a félelemtÅ‘l a gyomrom mikor egy-egy meredek helyen segÃtette át nemlátó társainkat kutyájuk. Mindnyájan tanultunk. ElsÅ‘sorban bizalommal együttműködni. Láttuk, milyen türelmesen oktatják kutyájukat, ha tévesztenek. Viktor egyszer úgy megcsúszott, hogy csak kutyája lábába kapaszkodva menekült meg a vÃzbe zuhanástól.
Mikor kiértünk a szurdokból csöpörögni kezdett az esÅ‘. „De jó, hogy csak most!†– mondtuk, és szaporázva folytattuk utunkat a buszmegállóig. Ott már komolyabban esett, és mi összebújtunk egyetlen esernyÅ‘nk alatt és vidáman beszégetve, elégedett, hálás szÃvvel vártuk a hamarosan megérkezÅ‘ buszra.